Emlékezzünk április 4-én!

62 esztendővel ezelőtt, ezen a napon szabadult fel hazánk. Ezen a napon azokra emlékezünk, akik sorsunkat hat évtizeddel ezelőtt formálták.
A háború utáni újrakezdés a mi tettünk volt, mi csináltuk, mi, magyar emberek. Ez a mi nemzeti énünk jobbik, nemesebb része.

Nemzetünk tragédiája, hogy kitűnő emberek vezették azt a kevéske ellenállást, -ami volt- és középszerű, sőt gyenge emberek a kormányt, a hadsereget. Nem követtük Románia példáját. Horthy nem tartóztatta le Szállasit, mint Mihály király Antonescu marsallt. A magyar hadsereg nem fordult a mindannyiunk számára pusztulást hozó nácik ellen. A magyar uralkodó osztály megmaradt egy korlátolt közép-európai provinciális társaságnak. Korlátoltságuk sok százezer ember értelmetlen halálát okozta. A nemzeti vagyont ért károk összességében 1944–1945-ben mintegy 22 milliárd (1938-as vásárlóerejű) pengő tettek ki, ez az 1938. évi nemzeti jövedelem több mint ötszöröse, a nemzeti vagyon kb. 40%-a. A sínhálózat 40%-a elpusztult, a vasúti járművek nagy részét Németországba szállították. A gyáripar 54%-a, a mezőgazdasági vagyon 20%-a veszett el. Magyarország embervesztesége a harmadik-negyedik, a világ országainak sorában, ha az akkor adott államterületen élt lakosság számához viszonyítottan százalékosan adjuk meg. Eszerint a legnagyobb veszteséget Lengyelország szenvedte el, azt követte a Szovjetunió, majd (az egyes kutatóknál váltakozó sorrendben) Magyarország és a Német Birodalom. A katonaveszteség 340–360 ezer fõ. A háborús többletveszteség figyelembevételével a polgári áldozatok száma (az elhurcolt zsidóság nélkül) 80–100 ezer. 1944-ben összesen hozzávetőleg 500 ezer magyar illetőségű zsidót deportáltak, közülük 360 ezer a gázkamrák és a kényszermunka áldozata lett. A magyar zsidó áldozatok száma 410–460 ezer fő.Magyarország összvesztesége az 1941–1944. közötti államterületen hozzávetőleg 830–950 ezer fő. A háború áldozatai közé tartoznak a hontalanná vált menekültek tömegei is.
A szövetségesek elleni hadüzenet, majd a késõbbi nyilas hatalomátvétel megpecsételte Magyarország jövőbeni helyét. Magyarország a rossz oldalon lépett be a háborúba és a rossz oldalon fejezte be. Ezzel elszállt a remény. Az igazságtalan imperialista béke, Trianon érvényben maradt, az elcsatolt magyarlakta területek idegen fennhatóság alatt maradtak. Ezért egyes egyedül a vesztes nácikat mindhalálig követõ nyilasok és az õket pénzelõ uralkodó osztály a felelõsök. Felszabadulásunk évfordulóján meghajlunk a háború halottai előtt. Emlékezzünk a bombázásoknak áldozatul esett civilekre, a deportált vagy Dunába lõtt civilekre és emlékezzünk a magyar katonákra is. A háborús magyar hadseregről a rendszerváltás elõtt hallgattak. Hiba volt. Ne mossuk össze a hadvezér felelősségét a kiskatona felelősségével! Ne említsük egy lapon a háborús bűnöst és a hős katonát, aki a gyenge fegyverzet és ingadozó politikusok ellenére helyt tudott állni, sőt hőssé tudott válni, még akkor is, ha akaratán kívül, egy igazságtalan, gyilkos eszméért adta vérét. De emellett nem szabad elfelejtenünk és megmásítanunk a történelmet! Ne feledkezzünk el arról, hogy ki kezdte a háborút! Nem a szovjet katona csizmája taposta elöbb idegen ország földjét. Nem õk jöttek, mi mentünk elöbb oda... Sajnos a magyar hadsereg volt az, amelyik néhány hónappal az örök barátsági szerzõdés megkötését követõen megtámadta déli szomszédunkat, Jugoszláviát, majd nem sokkal késõbb éveken át részt vett a Szovjetunió népe elleni, több millió civil halálát okozó erõszakban. Ennek ellenére 1944-ben a németek megszállták Magyarországot, kirabolták, meggyalázták országunkat! Õk robbantották be a pesti hidakat nem törõdve az éppen rajtuk közlekedõ civilekkel. Õk nyilvánították erõddé Budapestet, rommá lövetve ezzel fõvárosunkat. Végezetül, ne feledjük, ma szintén egy szövetség része vagyunk. Olyan szövetség inasai, amely napalmmal pusztította vietnami gyerekek százezreit, lelkiismeretlenül megbombázta Jugoszláviát, lerohanta Irakot és a világ egyik legszegényebb országát, Afganisztánt. Az egykori amerikai katonák utódai most itt vannak, de mi nem örülünk nekik. Hisz tudjuk, rövid szövetségünk egy évtizede alatt, többször mentünk velük háborúba, mint a Szovjetunióval bármikor.
1945 április 4-e felszabadulást hozott hazánknak. Ezen a napon ûzték ki területünkrõl végleg a lakosságot rettegésben tartó nyilas hordákat és a háborút folytatni kívánó németek csapatait.